Tücsökzenétől kemenceépítésig
Gyermektáboraink kínálata a kézműves, hagyományápoló és készségfejlesztő tevékenységek széles palettáját jeleníti meg, legyen szó néptáncról, hangszer készítésről, népi hangszeres oktatásról, botolásról, nemezelésről, meseműhelyről vagy színjátszásról. 2005-ben először kézműves tábort szerveztünk, amelyet tematikus (keretmesés) táborok sora követett: 2008 – Mátyás király tábor, 2009 – Csillagösvény Kézmíves Tábor, 2010 – Betyártábor, 2011 – Indiántábor, 2012 – Székelygóbé tábor, 2013 – Csángótábor, 2014 – Vásárfia Kézmíves Tábor, 2016 – Kacsalábon forgó Kézmíves Tábor stb. Később elkezdtünk bábos, majd színjátszó, néptánc, mese és hangszer táborokat is szervezni – alkalmanként több turnusban is, hogy eleget tudjunk tenni a megnövekedett igényeknek, táboronként 25-40 gyermek és fiatal részvételével. Az utóbbi években a felnőttek számára is hirdettünk foltvarró, nemezelő, kemenceépítő, fafaragó és bútorfestő táborokat.
2019-ben hat gyermektáborunk volt: színjátszó (két csoportban), Tekergő mesetábor, Tücsöktábor (népi hangszerek oktatása), Talpalat és Talpalat-utánpótlás tábor (néptánc), amelyeket a felnőttek számára meghirdetett nemezelő és bútorfestő tábor egészít ki.