
Talán nem volt a Bányavidéknek még egy ilyen jellegzetes, színes egyénisége: katona és emlékíró, Táncsics Mihály neveltje, Petőfi, Liszt, Victor Hugo barátja, Bem és Garibaldi segédtisztje, a Petőfi Társaság tagja, a koltói kastély ura, Nagybánya díszpolgára.

1821-1848
Kolozsváron született 1821. január 27-én. Szülei a Bécsben székelő erdélyi udvari kancellária élére szánták, de más eszmények mozgatták, mint a dinasztia szolgálata. Kalandos egyetemi évek után, alig 25 éves fejjel vetette magát a politikai életbe. 1848-ban Kővárvidék főkapitánya, a szabadságharc alatt kormánybiztos, később Bem főintendánsaként ezredesi rangban verekszi végig az erdélyi hadjárat csatáit. Világost követően 18 éves száműzetés vár rá; szinte természetes, hogy a legendás olasz szabadsághős, Garibaldi önkénteseinek sorában „colonello Teleki”-t is ott találjuk.

1867
Második feleségével, a francia Litez de Tiverval Matilddal tér vissza Erdélybe, 1867-ben. Visszakapott koltói birtokán, Kolozsvárt és Nagybányán töltötte élete utolsó negyedszázadát. Neki, aki Európa annyi csataterét verekedte és utazta végig, s annyiszor komázott a halállal, csendes öregség, boldog családi otthon, békés elmúlás jutott osztályrészül – állapítja meg róla Csetri Elek történész.

1867-1892
A „derék ezredes” a századfordulót megelőzően ugyanúgy hozzátartozott Nagybánya arculatához, mint az István torony jellegzetes sziluettje: a környék lakói a legnagyobb tisztelettel beszéltek róla.
Közismert Petőfivel való barátságának története, aki a „vad gróf” koltói kastélyában töltötte mézesheteit s itt írta halhatatlan szerelmes verseit. Teleki memoárokban örökítette meg kalandos, eseményekben gazdag életét; ezeket, valamint tárcáit, egyéb írásait 1879-1883 között hat önálló kötetben foglalta össze. 1892 május 18-án halt meg nagybányai házában.