Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Hagyományőrzés és honismeret

Programjaink szervezése során igyekszünk összegyűjteni, ápolni és a széles nagyközönség számára is bemutatni mindazokat a felbecsülhetetlen értékeket, amelyeket a Nagybánya-környéki Bányavidéken és tágabb szülőföldünkön, Erdélyben élő emberek magukban hordoznak: a múlt történéseit, a szülőktől, nagyszülőktől örökölt varázslatos mondavilágot, kézműves örökségünket, a népi kultúra dalait és táncait. Nemes örökítő tevékenység ez, melynek köszönhetően élő marad a hagyomány, s amelyből újra és újra építkezhet a jövendő.

 

Hagyományőrző programok

Hagyományőrző programjainkat – a rendszeres néptáncos és kézműves foglalkozásokat, nyári táborokat – a legnagyobb szakmai igényességgel készítjük elő, az általános készségfejlesztés mellett a kiemelkedő kézügyességgel és művészi érzékkel rendelkező fiatalok kibontakozásának is teret biztosítva.

Honismereti programok

Honismereti programjaink során ugyanakkor a Bányavidék és Erdély, sőt a Kárpát-medence hagyományaival, történelmével, néprajzával, építészetével igyekeztünk megismertetni a fiatalokat, felnőtteket. Vetélkedőket szerveztünk (Rákóczi Számcsata, Márciusi Zarándoklat, „Csakazértis” Városismereti Vetélkedő, „Bánya-Vidék – Otthonunk, és az is marad” Honismereti Csapatverseny, Egyre többen Családi Vetélkedő, stb.), valamint honismereti utakat Erdélybe, Kárpátaljára és az anyaországba. Honismereti és idegenvezető-képző tanfolyamaink során (2006, 2008, 2017, összesen kb. 100 résztvevővel) meghívott szakemberek tartottak előadásokat Nagybánya és környéke történelméről, műemlékeiről, néprajzi, művészeti és vallási vonatkozásairól, illetve a turizmusban és a forrásteremtésben otthonos szakértők segítettek annak feltérképezésében, hogy mit lehet kezdeni értékeinkkel, hogyan lehet ezeket a közösségteremtés és az idegenforgalom szolgálatába állítani.

Az elmúlt években megjelent helytörténeti kiadványainkról a Programok/Kiadványaink menüpont alatt tájékozódhat.