Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Nagybőgővel, fellépő ruhákkal gazdagodott a marosvásárhelyi Cinige Zenekar

Nagybőgővel, fellépő ruhákkal gazdagodott a marosvásárhelyi Cinige Zenekar

Nagybőgővel és fellépő ruhákkal gazdagodott a marosvásárhelyi Cinige Zenekar, amelynek a Csoóri Sándor Alaphoz benyújtott pályázatát lebonyolítóként egyesületünk, az EMKE Misztótfalusi Kis Miklós Fiókszervezete támogatta. A zenekar tagjai a marosvásárhelyi Sinkó András népzenetanodájában nőttek fel. Nem csak önképzőköri szinten tanulták és művelik a népzenét, a tagok közül többen is adatközlő zenészektől tanultak és gyűjtenek ma is. Évek óta szerves kapcsolatot tartanak a szászcsávási zenakarral, rendszeresen kijárnak Csányi Sándorhoz és Dumnezeu Pistához technikát, dallamokat tanulni, gyűjteni. Hasonlóképpen látogatták a nemrég elhunyt körtvélyfáji Csíszár Aladárt is, s gyakran megfordulnak a vajdaszentiványi Horváth Eleknél, illetve a vajdaszentiványi folklór rendezvényeknek is állandó vendégei.

Bár a pandémia korlátozta a fellépési lehetőségeket, a zenekar a 2021-es évben is több neves rendezvényen lépett fel, immár mint a Maros megyei hivatásos népzenei együttesek utánpótlása. A Maros Művészegyüttes zenekarának utánpótlásaként gyakran előzenekarként muzsikált a társulat előadásain, valamint rendszeresen táncházzenekarként, a marosvásárhelyi Folk Center Alapítvány táncházában, a székelybósi műkedvelő társulat táncoktatásán, kolozsvári mesterkurzusokon. A magyarlapádi népzene és néptánc táborban előadóként vett részt, s a marosvásárhelyi Hagyományok Háza rendezvényein is rendszeresen fellépnek, illetve részt vesznek az oktatásban.

A Csoóri Sándor Alap CSSP-NEPZENE-2020-0116 számú támogatását hangszer vásárlásra, valamint fellépő ruha készíttetésére fordítottuk. A zenekar a szászrégeni Hora hangszergyárból vásárolt nagybőgővel bővítette hangszerállományát, így lehetővé vált még több zenés folklór eseményen részt venni, s hogy fennakadás nélkül vállalhassák a vendégmuzsikálásokat és kiszállásokat. A támogatásból fellépő ruhadarabokat is sikerült vásárolni, így az előadásokon látványosabb színpadi jelenléttel emelik az előadás esztétikai értékét.

Hozzászólás