A pedagógusok, s ezen belül az óvó nénik, tanító nénik igen fontos szerepet töltenek be gyermekeink életében – és nem csak a tudás, a felnőttként nélkülözhetetlen ismeretek elsajátításának tekintetében. Életük első néhány esztendejében szinte ugyanannyi időt töltenek tanítóikkal, tanáraikkal, mint szüleik társaságában.
A Teleki Magyar Ház keretében a magyar nyelvű oktatásra, illetve különféle oktatástámogató programok szervezésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Célunk, hogy gyermekeink a legjobbaktól tanulhassanak, ezért idén egy képzéssorozattal – s ezen belül izgalmas élménypedagógiai foglalkozással kedveskedtünk a Bányavidéken és a Gutinon túl, Máramarosszigeten tevékenykedő óvó és tanító néniknek.
A program december 10-11-én zajlott azzal a céllal, hogy az élménypedagógiát mint önálló pedagógiai megközelítést és eszközt sajátítsák el a résztvevők. A játékos, sok sok élménnyel, felismeréssel és beszélgetéssel kísért képzés során szó volt tapasztalati tanulásról, a komfortzónáról és annak elhagyásáról, a kockázat szerepéről, a szórakozás-megfelelés-kihíváskeresés viszonyairól, a fokozatosság elvéről, a játék és a fejlesztés különbözőségéről, a feldolgozás fontosságáról és a választás szabadságáról.
Az élménypedagógiai foglalkozásra a „Négy képzés egy csokorban – a legjobbaktól, a legjobbaknak” programsorozat keretében került sor, Nagybánya város Önkormányzata 43444/14.10.2021 számú támogatásával. A négy különböző képzés során a magyarországi „Kerekítő” és „Lipinka” programok képviselői a hagyományos népművészeti tevékenységek élményalapú oktatásában támogatták a pedagógusokat, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely élménypedagógiai képzésben részesítette őket, a kolozsvári képzőkkel, bábművészekkel megvalósuló Bábműhely pedig a bábozás, bábkészítés titkaiba avatja be a résztvevőket.
Köszönjük a közel közel harminc pedagógusnak, hogy eljöttek és velünk töltötték a hétvégét – és külön köszönet a Kalandok és Álmok munkatársainak, Demjén Izabellának és Bányai Sándornak, hogy ellátogattak hozzánk!
Proiect realizat cu sprijinul Municipiului Baia Mare