Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Hegyen-völgyön liliom

Hegyen-völgyön liliom

A nagybányai cserkészek egy ideig még bizonyára nehezen fogják felülmúlni múlt évi teljesítményüket – amikor a szigorúbb járványhelyzet miatt a zárt téri programok helyett (és mellett) az átlagosnál is többet túráztak, kirándultak –, azonban idén sem hiányoztak a szabadtéri programok. A kisebb környékbeli portyák mellett áprilisban a Lápos-szoros csodálatos sziklás kilátóihoz kapaszkodtak ki félszázan, a Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat apraja-nagyja: fiatalok, szülők, gyermekek, majd – ugyancsak a tavasz folyamán – a Fokhagymás völgybe túráztak, egy nagyszabású faültetési kezdeményezés keretében, amikor 500 juhar- és tölgyfacsemetét ültettek el a csapat tagjai.

Idei csapattáboruk sem maradt kirándulások nélkül: a két egész napos túra során a Kővár romjaihoz (a régi Erdély egyik legnagyobb erősségéhez), illetve a Lápos-szoros vadregényes szorosába túráztak, a Lápos folyó és Kapnik patak összefolyásához.

Október elején Ünőkő túrán vettek részt közel harmincan cserkészeink, hogy Radnai havasok második legmagasabb csúcsát felkeressék, majd hazafelé jövet a környék több jeles 20. századi emlékhelyéhez is ellátogassanak. Október 31-én Kakastaréj-Gutin-Apostolok túra zajlott, november 7-én pedig Lápos-szoros túrán vett részt a cserkészcsapat apra-nagyja. A túrasorozatot december 1-én Mikulás-túra zárta.

Köszönjük a támogatás azoknak az alapítványoknak és intézményeknek, amelyek segítették a cserkészek idei programjainak megvalósítását: a Rákóczi Szövetségnek, a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak és Bethlen Gábor Alapnak, valamint Communitas Alapítványnak és RMDSZ-nek. 

Hozzászólás