Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Adománygyűjtés a kereszthegyi bányabejáratért!

Adománygyűjtés a kereszthegyi bányabejáratért!

A Hely, ahol városunk sok évszázaddal ezelőtt megszületett, az egykor “Magna-Banya” bejárata, amely Nagybányának nevet és gazdagságot adott, az itt élőknek pedig megélhetést, amelyet Feszty Árpád is megfestett, Petőfi pedig versbe öntött – ma romokban hever. Talán az utolsó pillanat, amikor tehetünk valamit a megmentés érdekében.

A bányabejárat (kapu) közvetlen környezete jelenleg magántulajdonban van; a tulajdonos beleegyezésével ezt, illetve magát a bányaszájat szeretnénk helyreállítani, látogathatóvá tenni, megjelölni. Ez magába foglalja a ledőlt keresztek megtisztítását, helyreállítását és visszahelyezését, a támfalak visszaépítését, megerősítését, a kapu közvetlen környezetének (az egykori bányaudvar) megtisztítását, a lomok eltakarítását, illetve egy kétnyelvű ismertető tábla kihelyezését.

Fontos megértenünk, hogy pillanatnyilag az állagmegőrzés a legsürgetőbb – a jelenlegi felhívás most elsősorban erre vonatkozik. Ezt követheti majd egy felújítási terv készítése és a maradandó rekonstrukció. Azt is tudnunk kell, hogy ami a bányaszáj mögött van, állami tulajdon; a hajdani altáró esetleges részleges megnyitása és turisztikai célú hasznosítása így csakis az érintett felek (helyi önkormányzat, a román állam, illetve a szomszédos területek tulajdonosai) közös akaratából és együttműködésével valósítható meg, természetesen megfelelő előtanulmányok és megalapozott tervek alapján.

Bízunk benne, hogy – talán ennek a kezdeményezésnek is köszönhetően – mielőbb erre is sor kerül. Meggyőződésünk, hogy a város jövője a turizmusban van – így azokban a természeti értékekben rejlik, amelyeket szerencsés fekvésének köszönhet, valamint azokban a szellemi-anyagi kincsekben, amelyeket az elmúlt évszázadokban a bányászat és a festőiskola vonatkozásában felhalmozott. Így nem csak az elődeink iránti tisztelet, de közvetlen, személyes érdekeink is azt kívánják, hogy sokkal, de sokkal jobban vigyázzunk reájuk.

Fogjunk össze! Segítsd Te is, hogy megakadályozzuk a hajdani kereszthegy Lobkowitz-altárna kapujának pusztulását.

Köszönettel várjuk támogatásaitokat! Tegyünk városunkért! Népszerűsítsd Te is a kezdeményezést!

Adományaidat a Teleki Magyar Házban várjuk vagy számlaszámra, amelyre a kezdeményzés támogatása érdekében utalni lehet („bányabejárat” címen):

Societatea Centrul Cultural Teleki Sándor,
RO87-RNCB-0182-0341-2120-0001 (RON),
RO60-RNCB-0182-0341-2120-0002 (EUR),
RO06-RNCB-0182-0341-2120-0004 (HUF),
Banca Comerciala Romana, Baia Mare, Maramures, Romania
430232-Baia Mare, B-dul Unirii nr. 15.
SWIFT/BIC: RNCB ROBU

Hozzászólás