Kedves nagybányaiak, könyvbarátok! Február 22-én 18 órától irodalmi antológiánk legújabb, második kötetének bemutatójára hívunk benneteket!
Már sorozatunk első kötete, a „Világ legbűbájosabb városa” szerkesztése közben tudatosult bennünk, hogy nehéz lenne minden szöveget egy kötetben elhelyezni. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy második (sőt talán egy harmadik) kötet megjelentetését is megkíséreljük.
A most bemutatásra kerülő kötet a festőiskolával, az iskola jeles személyiségeivel kapcsolatos irodalmi szövegeket, visszaemlékezéseket tartalmaz; írók, költők és képzőművészek segítségével eleveníthetjük fel Nagybánya virágkorát, azt az időszakot, amikor Krúdy „magyar Barbizonnak“ nevezte el a várost. Nem volt célunk a művészettörténeti ismertetés, a kötet kizárólag arra fókuszál, hogy az egykori hangulatot, a város színeit, személyiségeit felidézze az olvasónak.
Könyvbemutatónk során vendégeink, beszélgetőtársaink lesznek Bertóti Johanna, a kötet szerkesztője, Balogh E. Csaba irodalom szakos tanár, Várvédő Zsolt műgyűjtő, a Várvédő Galéria tulajdonosa és Dávid Lajos a kötet felelős kiadója.
„Kobalt ég, festő, patak, buja rét. Ódon házak, festő, fürdővendég. Dalos kedv és nyűtt bányászemberek ólomarca és megint csak festő! Erdélyben ugyan ki ne találta volna ki, melyik városban vagyunk?”
A Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával megjelent kiadvány bemutatójára szeretettel várunk minden érdeklődőt!