Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Tavasztól ismét emlékoszlop jelöli a Petőfi-tanyát

Tavasztól ismét emlékoszlop jelöli a Petőfi-tanyát

Közel fél éve dolgozunk rajta és most már úgy tűnik, hogy sikerülni fog valóban meg is valósítani, így elkotyoghatjuk – ha minden terv szerint alakul, 2024 tavaszától újra kőoszlop vigyázza a nagybányai Petőfi-tanya tisztásán az idén 200 éve született költő emlékét.

Mint tudjuk, Petőfi Sándor többször is megfordult Nagybánya környékén, barátaival a Fokhagymás-völgybe is felsétált. A városi tanács 1896-ban határozott arról, hogy a völgy egyik tisztásán emléket állít a költő tiszteletére. Az azóta elpusztult faragott követ 1896. augusztus 10-én avatták fel. Egy évvel később ugyanitt emlékház épült, az ennek születését köszöntő vers, melyet Nyírő Sándor, a Nagybánya és Vidéke egykori főszerkesztője írt az alkalomra, az oszlopon elhelyezett emléktáblára is felkerült:

„Petőfi-tanya soh’ se volt e hajlék,
Nagy nevének e lak csak parányi emlék,
Ám megjegyzi róla minden emberöltő,
Hogy e tündérvölgyben megfordult a költő.”

A hajdani tanya helyén ma kis turista menedékhely áll, melynek falán 2021. márciusában – a nagybányai cserkészcsapat kezdeményezésére – kétnyelvű emléktáblát helyeztünk el. Ezt szeretnénk jövőre az eredeti emlékjelet idéző (és Nyírő versének román fordítását is magába foglaló) feliratos kőoszloppal felváltani, illetve kiegészíteni. Ennek érdekében az elmúlt hónapokban – Vida Noémi városmenedzser és Pap Zsolt István alpolgármester, valamint a városi erdészet segítségével – sikerült beszereznünk a szükséges engedélyeket, Bertóti Péternek köszönhetően pedig elkészültek az első tervek, és a követ is kiválasztottuk, lerendeltük. Terv szerint december végéig az emlékkő kifaragása is megtörténik, az ünnepélyes avatás pontos (tavaszi) időpontjáról a későbbiekben fogunk dönteni.

A kezdeményezés ötletét egyébként a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által kiírt idei emlékjel pályázat adta, amelynek segítésével 600 ezer forint támogatást nyertünk a megvalósításhoz. A kivitelezés teljes költsége ugyan ennek több mint háromszorosa (!), de bízunk benne, hogy mások, magánszemélyek és vállalkozók támogatását is sikerül elnyernünk a cél érdekében. A magunk részéről (remélve, hogy az adományozók utólagos beleegyezésével…) a kereszthegyi bányabejárat állagmegőrző munkálataira két évvel ezelőtt indított, a megvalósítást illetően azonban sajnos sikertelen adománygyűjtés eredményét (mintegy 5500 lejt) is erre a célra szeretnénk fordítani…

Ha Ti is szeretnétek támogatni a kezdeményezést, forduljatok a Teleki Magyar Ház irodájához!