Nagybánya, Thököly (Minerilor) utca 7. +4 0744 919 166 hétfőtől szombatig: 16-20 óra között

Zene, tánc, kézműves hagyomány a Házban

Zene, tánc, kézműves hagyomány a Házban

A Teleki Magyar Ház elmúlt negyedszázadának fontos részét képezték a különféle hagyományőrző programok – ezen belül is jelenleg leginkább a fiataloknak, gyermekeknek szóló rendezvények, táborok a meghatározók, szoktuk mondani nem kis büszkeséggel és elégtétellel. Talán valamiféle belső igény is efelé hajt: ahogy telik az idő fölöttünk, egyre jobban esik bár néhány perc-óra erejéig megmerítkezni, felfrissülni a gyermekzsivajban, derűben, nevetésben. Úgy adunk, hogy kapunk – és ebben az „adok-kapok”-ban nem csak felnőtt segítőink – népzene és néptánc oktatók, kézműves mesterek és lassan mesteri szinten kézműveskedő szülők, cserkész vezetők, színész és képzőművész barátaink, munkatársaink – de a különféle pályázati lehetőségek is mellettünk állnak.

A fiatalok számára művészeti, zenei, színházi műhelyeket (Nagybánya Képzőművészeti Műhely, Diákszínjátszó Tehetségműhely, Muzsikáló Ház) és cserkészprogramokat, nyári táborokat, a felnőtteknek, fiataloknak kézműves szakköröket és képzéseket kínálunk. Táncházat, néptánccsoportot, kézműves gyermekprogramokat működtetünk. A tevékenységek színhelyéül szolgáló Teleki Magyar Ház épületegyüttese és kertje igen hálás helyszín a foglalkozásokhoz…

2015-ben elnyertük az Akkreditált Kiváló Tehetségpont minősítést, amelyet Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2019-ben majd 2024-ben is megerősített. 2021-ben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ajánlásával Tehetségek Szolgálatáért Közösségi Díjban részesültünk.

Muzsikáló Ház néven futó hangszeres zenei programunk a citera, furulya, hegedű, brácsa, és nagybőgő, valamint gitár használatának elsajátítására kínált 2023-24-ben is lehetőséget. Az iskolaidőben hétről-hétre zajló foglalkozás-sorozat Gáspár Attila és Major Arnold szilágysági népzenész-zenepedagógusok, valamint Pápai Renáta nagybányai gitároktató szakmai irányításával zajlott, összesen 51 különböző felkészültséggel rendelkező résztvevővel. Nyári Tücsöktáborunkba mintegy 54-en kapcsolódtak be. A fiatalok a nagyközönség előtt is bemutatkoztak a szeptemberi Főtér Fesztiválon és más helyi eseményeken, alkalmakon is felléptek.

Táncház szinte a mozgalom kezdeteitől működik Nagybányán; 2002-ben az abban az évben alakult Teleki Házban lelt otthonra. A szeptember-július időszakban azóra is heti rendszerességgel oktatunk néptáncot, népdalokat – az utóbbi években a szatmári Kása házaspár, Zsolt és Melinda vezetésével. Az aprók táncházában az óvodásokkal-kisiskolásokkal folyik oktatás (népi játékok, énekek tanítása, néphagyományok ismertetése). Ezt a nagyobb gyermekeknek, majd a fiataloknak, legvégül (alkalmanként) a felnőtt korosztálynak szóló táncoktatás (moldvai, széki, felcsíki, mezőségi-feketelaki, szilágysági, szatmári, kalotaszegi) követi. 2023-24-ben négy korcsoportban, hetente 60-80-an fordultak meg táncházainkban, a gyermektáncokba-játékokba gyakran szülők is bekapcsolódtak. Tavaly szeptemberben és decemberben élőzenés táncházakat szerveztünk, mindkét alkalommal a Szikes Zenekarral. Gyermekeink és fiataljaink lehetőség szerint környékbeli vándortáncházakban is részt vettek s a szeptemberi nagybányai Magyar Napokon (Főtér Fesztivál) szervezett szabadtéri táncházba is bekapcsolódtak.

A táncházas közösségekben felnőtt 10-18 éves gyermekekből és fiatalokból 2014-ben néptánccsoportunk alakult, számukra – a Csoóri Sándor Programnak köszönhetően – korában két teljes rend szatmári és mezőségi viselet is készült (csizmák és karaktercipők is). A Talpalat a nagybányai magyar napok keretében megszervezett Bányavidéki Táncháztalálkozó házigazdája, oktatóik ugyancsak Kása Zsolt és Melinda. Bár az elmúlt esztendőt egy nagy generációváltás határozta meg, legügyesebb táncosaink közül többen is kirepültek, egy ideig most az utánpótlás nevelésre kell helyeznünk a hangsúlyt, 2023-24 folyamán is rendszeresen próbáltunk a tánccsoporttal, s fiataljaink nyári edzőtáborban is részt vettek, amikor az őszi Táncháztalálkozóra készítettek elő koreográfiát. A Talpalat (valamint utánpótlás-csoportja: a Talpalatocska) tavaly szeptemberben is fellépett a Főtér Fesztiválon (a nagykárolyi Komák Zenekar kíséretével), a novemberi Szórvány Napján a felsőbányai Művelődési Ház színpadán mutatkoztak be, idén márciusban pedig Nagybányán, a Városi Színházban szervezett március 15-i ünnepség keretében tapsolhatott nekik a közönség.

Ami kézműves programjainkat illeti, a leginkább gyermekeknek szóló hétvégi kézmíves szombatok és nyári táborok mellett az utóbbi években, így 2023-24-ben is, a kevesebb résztvevőt foglalkoztató, ugyanakkor magasabb szakmai színvonalat képviselő felnőttképzésre, illetve (a Nemzeti Művelődési Intézet által koordinált aSzakkör program keretében) felnőtt szakkörök és kézműves műhelyek működtetésére, hétvégi intenzív tanfolyamok szervezésére összpontosítottunk. A Csoóri Sándor Programnak köszönhetően egy kisebb termünket sikerült felújítani és berendezni, hogy kézműves alkotóműhelyként a jövőben megfelelő körülményeket biztosíthasson felnőtt kézműves szakköreink, oktatási programjaink megtartására, a kézműves alapanyagok és kellékek, munkaeszközök tárolására.

Hagyományőrző rendezvényeink, a Muzsikáló Ház, a Talpalat Néptánccsoport és a nagybányai táncház, valamint kézműves programjaink működését és ezek infrastrukturális hátterének megteremtését a Csoóri Sándor Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzetpolitikai Államtitkárság, valamint a Communitas Alapítvány és az RMDSZ támogatta. Köszönjük a segítséget!