Sem magasság, sem mélység nem rettent – áll a Ház kertjében álló Teleki-mellszobor jobb és baloldalán, latin és magyar nyelven. Gróf Teleki Sándor jelmondata volt ez.
Így élt akkor, amikor a rövid gondtalan ifjúkor után hazatért és Petőfivel együtt csatlakozott Bem apó téli hadjáratához.
Így élt akkor, amikor az erdélyi hadsereg intendánsaként karddal a kezében végigküzdötte az erdélyi hadjárat csatáit, a legveszélyesebb ütközeteket sem kerülve.
Így élt Világos után, az aradi várbörtön celláiban – és így élt akkor is, amikor szabadulását követően majdnem kettéroppantották a lelkiismeretfurdalás mélységei.
És így élt az emigráció éveiben is, élete minden pillanatában hazafelé vágyakozva.
Azt kérdezte tőlem a minap egy újságíró, hogyan lehetséges ez? Hogyan élték, hogyan élhették meg Teleki Sándor, Petőfi Sándor és kortársaik azt az egész feje tetejére állt forradalmi világot? A vagyonelkobzásokat, az akasztásokat, száműzetéseket? Haynau tombolását? Hogyan élhették meg Nagyenyedet?
A választ a kortárs Vörösmarty Mihály adja meg abban a versében, amelynek négy sora napok óta a fejemben visszhangzik:
Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt.
Ki el nem csüggedett.
Nem elég merészet gondolni. Az könnyű.
Nem elég az életünket is feltenni egy merész célra és gondolatra. Kevés.
Csüggedni nem szabad. Ez a legnehezebb.
De ha végigviszi az ember ennek az életprogramnak a hármasát: gondol egy nagyot – felteszi rá az életét – és nem csügged – semmi sincs veszve.
Leromboltatnak a kövek – és újra felépíttetnek.
Kiürülnek a házaink – és újra megtelnek.
Megfogyatkoznak közösségeink – majd újra gyarapodni kezdenek.
Ez a kő, amelyet ma itt ebben a távoli Fokhagymás-völgyi pagonyban felavatunk, ennek a nem csüggedésnek a szimbóluma.
Sokak munkája, türelme, segítsége, áldozata van benne. Mindazoké, akik az elmúlt közel másfél esztendő minden pillanatában segítettek bennünket.
Hatalmas köszönet BERTOTI PÉTERNEK a tervek elkészítéséért és a rengeteg háttérmunkáért, STANCIU MARCELNEK az művészi kőfaragásért és elkötelezettségért, PAP ZSOLT alpolgármesternek, VIDA NOÉMI korábbi városmenedzsernek, valamint a városi erdészet munkatársainak, akik az engedélyeztetéstől az út lekövezéséig (hogy a munkagépek fel tudjanak a helyszínig kapaszkodni) mindenben segítségünkre voltak, MOLDOVÁN ZSIGÁNAK és csapatának az alapozó munkák elvégzéséért, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátusnak és DEMETER KATALIN konzulnak az anyagi támogatásért, GALÁNTHAY ZSOMBORNAK, aki a Petőfi-tanya birtokunkban lévő vendégkönyvét feldolgozta és kivonatolta (hogy ebből majd írás szülessen valamikor), továbbá az avatóünnepségben szerepet vállaló lelkipásztoroknak, népzenészeknek és cserkészeknek (akik tele szórólapozták az utcát, hogy tudatosítsák az itt élőkben hogy mi is az a Petőfi-tanya), a busz-sofőröknek, a Fokhagymás-völgyet és a tanya tisztását benépesítő népes közönségnek – de legfőképpen a JÓISTENNEK, hogy esőmentes időt varázsolt számunkra.
Köszönet és hála azoknak is, akik magánadományaikkal járultak hozzá a megvalósításhoz. Eddig érkezett magánadományok: Galánthay Zsombor és családja (1000 lej), Lakatos Nella és családja (200 lej), Újlaki Éva és családja (150 lej), Varga Imre és családja (100 lej), Zagyva Piroska (200 lej), Tim Márta (50 lej), Diénes Áron (500 lej), Apjok Norbert (300 lej), Kása Dávid (500 lej), névtelen adományok összesen 850 lej értékben. A kivitelezés teljes költsége több mint háromszorosa a Teleki Magyar Ház által a konzulátus pályázatán elnyert 600 ezer forintnak, így köszönettel fogadjuk a további adományokat!
Köszönjük hogy velünk voltatok!
Dávid Lajos